|
|
|
|
|
A katasztrófák megelőzése és az ellenük való védekezés nemzeti ügy. Minden állampolgárnak joga van arra, hogy megismerje a környezetében lévő katasztrófaveszélyt, elsajátítsa az irányadó védekezési szabályokat, továbbá joga és kötelessége, hogy közreműködjön a katasztrófavédelemben.
1. Veszélyhelyzeti ismeretek oktatása
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az elmúlt évek természeti katasztrófáinak és az egyre gyakoribbá váló egyéb veszélyhelyzeteinek feldolgozása során szerzett tapasztalatokból kiindulva kidolgozott egy új oktatási programot „Veszélyhelyzeti ismeretek” címmel. Bizonyossá vált, hogy a szülők és nevelők többsége igényli, hogy a gyermekek tudatában legyenek annak, hogy bár veszélyek között élünk, de ezek egy része megelőzhető, elkerülhető vagy fel lehet készülni az ellenük való védekezésre. Ehhez azonban szükséges a megfelelő gondolkodás és magatartásmód kialakítása, amely nem egyenlő a tudásanyag mechanikus elméleti elsajátításával. Mint minden más területen, úgy a veszélyhelyzeti nevelés-oktatásban is igaz, hogy a helyes életvitel megalapozását kisgyermekkorban kell kezdeni. Ezt szem előtt tartva az oktatási programhoz munkafüzet sorozatot dolgoztak ki, mely óvodás kortól a 8. évfolyamig nyújt megfelelő ismereteket, melyben megtalálhatók az alábbi igények és képességek kialakítása: · Óvják önmagukat és környezetüket · Megfontoltak, előrelátók legyenek a veszélyhelyzetek elhárítása során · Rendelkezzenek a megfelelő felkészültséggel és gyakorlottsággal, hogy képesek legyenek segíteni önmagukon, egymáson és tudjanak segítséget kérni a bajban · Becsüljék természeti és kulturális értékeinket
Mindezt megerősíti a NAT, melyben több helyen is hangsúlyt kap a személyes biztonsággal, a magatartási mintákkal, a biztonság-kultúrával kapcsolatos kompetenciák meghatározása. E mellett az OM 37/2001. (X.12.) sz. rendelete is megfelelő iránymutatást nyújt az oktatási intézményeknek. Megyénkben a bevezetés óta több iskola is elindította a programot, így gyakorlati tapasztalatok is megerősítették fontosságát és naprakészségét.
2. Pedagógus továbbképzés
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a fenti gondolatsort tovább folytatva megteremtette a lehetőségét annak, hogy azok a pedagógusok, akik kellő elszántságot éreznek ahhoz, hogy a programot elindítsák, megkapják a megfelelő felkészítést is. Így akkreditált pedagógus továbbképzést hirdettek „Katasztrófavédelmi ismeretek” címmel, ahol katasztrófavédelmi alapképzést tartottak óvodapedagógusok, általános iskolai tanítók, kollégiumi nevelők számára. A továbbképzésen résztvevők megismerkednek a körülöttünk lévő veszélyhelyzetek típusaival, jellemzőivel, veszélyhelyzetekben követendő magatartási szabályokkal, képet kapnak településük, országuk katasztrófa-veszélyeztetettségéről. A veszélyhelyzeti ismeretek oktatásához módszertani segítséget is kapnak. A kezdeti sikerek bebizonyították fontosságát, így ezentúl évente két alkalommal biztosítják a továbbképzés lehetőségét, és megfelelő létszám esetén megyénkben is lebonyolításra kerülhet.
3. Szakkör, verseny
A veszélyhelyzeti ismeretek oktatása órakereten kívül is megállja helyét szakkör keretében, mely megyénkben, több iskolában évek óta sikeresen működik, és megfelelő alapot teremt ilyen témájú versenyekhez. Lelkes pedagógusok és katasztrófavédelmi szakemberek készítik fel a gyerekeket, az elmélet mellet a nagyon fontos gyakorlatra is. Mindez megfelelő alapot teremt a több éve rendszeresen megrendezésre kerülő felmenő rendszerű „Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny”-en történő eredményes helytálláshoz. A vetélkedő két korosztályban (10-15,14-19 év) zajlik 3 fordulón keresztül (körzeti, területi, országos), ahol polgári védelmi, tűzvédelmi és katasztrófavédelmi ismereteikről adnak számot a versenyzők.
4. Táborozás A korábban említett elméleti képzések gyakorlatban történő kipróbálására megfelelő lehetőséget biztosít a minden évben (idén már 17. alkalommal) megrendezésre kerülő gyermek és ifjúsági tűzoltó tábor, ahol 15 éves korig sátortábor keretében tölthetnek el egy hetet a résztvevők. A tábor ideje alatt megismerkednek a szakma rejtelmeivel, emellett elméleti képzést kapnak más szakterületek fontos kérdéseiről is. Mindemellett sportversenyek színesítik a hét programját és a nyílt szakmai nap keretében, a gyerekek bemutathatják megszerzett tudásukat és megtekinthetik a rendőrök, határőrök szakmai bemutatóját is.
5. Prevenciós Program Korunk ipari és technikai fejlődésével megnövekedett a civilizációs eredetű veszélyek száma, de nem elhanyagolható a természeti erők által okozott károk nagysága sem. A veszélyek megelőzése, a veszélyekre való felkészülés legalább olyan fontos, mint a veszélyhelyzet szakszerű, gyors elhárítása és a helyreállítás. Bizonyított tény, hogy a felkészült településeken, intézményekben az elszenvedett károk mértéke számottevően alacsonyabb, mint olyan helyeken, ahol nem volt megfelelő előkészület. Az intézményvezetők feladata és felelőssége a közösségek felkészítése a veszélyekre, a védekezés kereteinek megteremtése. A vezető veszély esetén nem csak a dolgozóiért felelős, hanem az intézmény jellegéből adódóan az ott megjelenő állampolgárok köréért is. Ha a település intézményei Prevenciós Programmal rendelkeznek, jó eséllyel vehetik fel a harcot a veszélyekkel. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kidolgozott Útmutató segítségével az intézmények az emberélet és az anyagi javak védelme érdekében összeállíthatják Prevenciós Programjukat, mely kiterjed a prevenciós, a veszélyhelyzet kezelési és elhárítási, valamint a rehabilitációs feladatokra egyaránt, és amelynek használhatóságát a gyakorlatban kipróbálhatják, a benne foglaltakat megismerhetik a dolgozók, az intézmény látogatói és az ügyfelek egyaránt.
6. Szállás lehetősége Igazgatóságunkon térítés ellenében lehetőség van 1 db 4 férőhelyes apartman rendszerű vendégszoba (konyha, fürdő, TV, hűtő) igénybevételére. Mindemellett az oktatóbázison, Győr-Sáráspusztán többfajta elhelyezési lehetőség ígérkezik, az érdeklődök számára. Az épületben két szoba (összesen 7 férőhelyes), konyha, fürdőszoba és kb. 30-40 fő elhelyezésére alkalmas tanácsterem található. A külső, több száz négyzetméteres füves terület alkalmas különböző rendezvények lebonyolítására és a sátrak felállításával tábor is szervezhető. (Bővebb felvilágosítás a 96/529-530-as telefonszámon kérhető.) |